Mit árul el rólunk szemünk színe és kinézete?

590
HOZZÁSZÓLÁS:

A szem a lélek tükre – a svéd Örebro Egyetem és a Karolinska Intézet viselkedéskutatói szerint lehet igazság ebben a közkedvelt állításban.szemszín

A szakemberek 428 tanuló személyiségjegyeit és íriszmintáit vizsgálták. A Biological Psychology című szaklapban megjelent tanulmányukban azt írják, hogy a melegebb szívű, bizakodóbb és empatikusabb diákok pupilláiból kiinduló hullámos vonalak sűrűbben helyezkednek el.

Ezzel szemben a barázdák – azok a görbe vonalak, amelyek a pupilla összehúzódásakor és tágulásakor alakulnak ki a külső szegélyen – magasabb számban vannak jelen, és nagyobb távolságra terjednek ki a lobbanékony természetű tanulók szemében.

Mi lehet a magyarázat?

A kutatók úgy vélik, a magzati növekedés során bizonyos, az érzelmek kezelésében és a jutalmazásra való reagálásban részt vevő agyi területeket befolyásoló gének a szivárványhártya mintájára is hatást gyakorolnak. Eszerint az írisz mintázata és a személyiség összefüggésben állhatnak egymással.

Szemünk színe egészségünkre is hatással lehet

Kék, zöld, mogyoróbarna vagy sötétbarna szemek? Csupán szépészeti kérdés lenne? Egyes kutatások szerint a szemszín egészségügyi kockázatokat is rejthet.

A Ceorgia Áiiami Egyetem pszichológusai például kimutatták, hogy a világos szemű emberek a sötét szeműeknél nagyobb valószínűséggel küzdenek alkoholproblémákkal. A sötét szeműek érzékenyebbek a szeszes italokra, ez pedig megakadályozza őket abban, hogy függőséget kialakító mennyiségben fogyasszák azokat.

Ha tehát valakinek világos – zöld, kék, szürke vagy mogyoróbarna – a szeme, érdemes vigyáznia az alkohollal. De a sötétbarna szeműek sem védettek mindennel szemben. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy ők a világos szeműeknél hajlamosabbak a szürkehályogra és a magas vérnyomásra.

590
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]